udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 13 találat lapozás: 1-13

Intézménymutató: Tövishát Kulturális Egyesület/Társaság

1997. augusztus 8.

Pár esztendos huzavona után Tövishát néven jogi személyként sikerült bejegyeztetni Szilágycsehi székhellyel a várost és környékét felölelő művelődési társaságot. Székházuk van, céljuk a tájegység népi hagyományainak őrzése, ápolása, emlékhelyek, emlékházak létesítése. Jelenleg csak egy emlékház létezik, a Márton Gyula-emlékház szülőfalujában, Nagymonban. A Tövishát Művelődési Társaság dokumentációs központ létesítését is tervezi, valamint a környék néprajzi, történelmi emlékeit népszerűsítő kiadványok megjelentetését. A Tövishát Művelődési Társaság elnöke Baksai Károly közgazdász, megyei tanácsos, alelnöke Sipos László, aki a bodgándi nemzetiségi táncfesztiválok révén ismert. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./

1997. október 8.

Első ízben tartották meg a Tövisháti Napok nevű rendezvényt Szilágycsehen, a Magyar Házban, a Tövishát Kulturális Társaság rendezésében. A helyszín a társaság székháza, egyben a városi RMDSZ, a MADISZ, a cserkészcsapat, az EMKE otthona. Baksai Károly, a Tövishát Kulturális Társaság elnöke beköszöntőjében elmondta, hogy három megye, Szilágy, Szatmár és Máramaros közös tájegysége hagyományainak ápolását tűzték ki célul. Dr. Tövissi Lajos Tövishátról szóló értekezését olvasta fel. A tájegységet érintő előadások keretében bemutatták dr. Tövissi Lajos Ködlámpa című ismeretterjesztő cikkeit tartalmazó kötetét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./

1999. október 8.

Szilágycsehben a városi RMDSZ, a Tövisháti Kulturális Társaság, valamint a református és a római katolikus egyház szervezésében október 6-án emlékeztek az 1848-49-es szabadságharc leverésének és az aradi 13 honvéd tábornok kivégzésének 150. évfordulójáról. A Magyar Házban dr. Egyed Ákos akadémikus ismertette "Erdély 1848-1849" című könyvének második kötetét, előadást tartott a szabadságharc vívmányairól, nemzetközi visszhangjáról. Hangsúlyozta, hogy a román sajtóban agyoncsépelt "40 ezer román áldozat" elmélete fantazmagória, alaptalan és hamis állítás. A résztvevők megkoszorúzták a templomkertben lévő millecentenáriumi kopjafát, a Fábián Dániel szabadságharcos emléktáblát, valamint a római katolikus templom előtti millecentenáriumi emléktáblát. /Baksai Károly: Tövisháton is emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./

1999. december 10.

A Pro Zilah Egyesület, a szilágycsehi Tövishát Kulturális Egyesület, a szilágysomlyói Báthory István Alapítvány mellé újabb Szilágy megyei művelődési egyesület sorakozott fel a napokban: a zsibói Wesselényi Alapítvány. A szórványosodás útjára lépett Zsibón a magyarság áldatlan helyzete, valamint a Wesselényi-kastély - és persze, a kripta - egyre rosszabb állapotba van, ezért elkezdték a zsibói Wesselényi Alapítvány bejegyzéséhez szükséges pénzgyűjtést, mondta Mátyus Éva ideiglenes zsibói RMDSZ-elnök. - Az alapítvány céljai: a zsibói magyarság közművelődési és gazdasági életének megszervezése, valamint a Wesselényi családhoz kapcsolódó tárgyi és szellemi örökségek feltárása, ápolása és közkinccsé tétele. Tervezik a Wesselényi-múzeum létrehozását. - A Szabadság szerkesztősége 100 000 lejjel támogatja a Wesselényi Alapítvány bejegyeztetését. /Szabó Csaba: Bejegyzés előtt a Wesselényi-alapítvány A Szabadság is támogatja. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./

2000. augusztus 14.

Aug. 12-én megkezdődtek Szilágycsehen a IV. Tövisháti Napok rendezvényei, a Tövisháti Művelődési Egyesület és a református egyházközség szervezésében. Molnár Kálmán, a zilahi egyházmegye esperese üdvözölte a vendégeket, majd Baksai Károly, az egyesület elnöke mondott beszédet. A történelmi előadások sorát Dr. Zétényi Zsolt, volt magyarországi országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki a Szent István-korszak és Trianon összefüggéseiről beszélt. Felvetette a ″vándorló honfoglalóállam″ létének lehetőségét, kitért Szent István tetteinek szükségességére de egyben fájdalmas, hagyományromboló voltára is. Trianonnal kapcsolatban megjegyezte: egy jól szervezett, az együttélés terén évszázados tapasztalattal bíró soknemzetiségű országból több soknemzetiségű országot hoztak létre. Varga D. István szilágycsehi történész a tövisháti (szilágycsehi) helynevekről tartott előadást. A Magyar Házban megnyílt Szilágycseh fiatal hivatásos festőművészének, Váncza Editnek a tárlata, majd az elszármazottak találkozója következett. /Szabó Csaba: A lélekforradás ünnepe Szilágycsehben. Megnyíltak a IV. Tövisháti Napok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./

2002. augusztus 20.

A Tövisháti Kulturális Társaság rendezésében aug. 31-én és szept. 1-jén tartják meg a hagyományőrző napokat. Idén dr. Egyed Ákos akadémikus a Kossuth-év okán a szabadságharc vezetőjéről tart előadást, dr. Péntek János pedig a tövisháti nyelvjárásról. Történelmi vetélkedőt tartanak a helyi magyar iskolások részvételével Kossuth életéről, koráról. Éljen a magyar szabadság címmel Meleg Vilmos színművész előadóestjére kerül sor a művelődési házban. Az Ipp Art művészcsoport idei táborozásán készült képzőművészeti alkotásokat a Magyar Házban állítják ki. Szeptember első vasárnapján a hagyományőrző népi együttesek találkozóját tartják meg. /Tövisháti Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./

2002. szeptember 5.

Képességvizsgának és útravalót tarisznyálónak minősítette Vida Katalin a hatodik alkalommal megrendezett Tövisháti Napokat megnyitó beszédében. Szilágycseh Művelődési Házában aug. 31-én nemcsak a helybéliek jelentek meg, hanem a zilahi, szilágysomlyói, kárásztelki civil szervezetek képviselői mellett budapestiek is. Kistáj a Tövishát Szilágy megyében, több mint húsz település tartozik hozzá, s Szilágycseh a központja, egyben székhelye a Tövishát Kulturális Társaságnak. Varga D. István, a társaság elnöke szerint a rendezvény az apadó magyar közösség megmaradását szolgálja. Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke Kossuth Lajosról beszélt. Péntek János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanszékvezető tanára "A tövisháti nyelvjárás - múlt és jelen" címmel tartott előadást. A program ezúttal is magába foglalta az Ipp Art művészcsoport tárlatának megnyitóját. Volt történelmi vetélkedő is, középiskolások részvételével. Meleg Vilmos nagyváradi színművész "Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!" című előadóestje nagy érdeklődést váltott ki. /Fejér László: VI. Tövisháti Napok. Szülőföld, történelem, anyanyelv. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./

2003. április 15.

Ápr. 11-én ülésezett a Communitas Alapítvány Művelődési Szaktestülete. A találkozón jelen volt Szép Gyula a szaktestület elnöke, Dáné Tibor Kálmán, Márton Árpád, Dr. Földes Béla, Karda Emese, Kiss Annamária, Könczei Csilla szaktestületi tagok. Az ülésen a Szaktestület elbírálta a beérkezett 697 pályázatot, ebből 236 kulturális programnak, rendezvénynek ítélték meg pozitívan a kérelmét. A nyertes pályázók listája: "Agape" Koltó-Katalini falusi szociális Alapítvány; "Amicitia" Román-Magyar Baráti Társaság; "Hit és Fény" Alapítvány - Nagyváradi fiókszervezet; "Ipó László" Közművelődési Egyesület-Alapítvány; "Ipó László" Közművelődési Egyesület-Alapítvány; "Kós Károly" Kulturális Egyesület; "Megmaradás háza" Belényes/Ref. Egyház; "Pro Juventutis" Alapítvány; A "Varságért" Egyesület; A Romániai Magyar Dalosszövetség Fúvóstagozata Pro Musica Zenei Alapítvány; A.N.O Kulturális Alapítvány; Ady Endre Kulturális Egyesület; Általános Műveltség Alapítvány; Amaryllis Társaság; András Alapítvány; Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége; Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület; Apáthy István Egyesület; Appendix Művelődési egyesület; Aradi Magyar Színház Alapítvány; Arany János Művelődési Egyesület; Arató Andor Alapítvány; Archívum Kulturális Alapítvány; ARTeast Alapítvány; Artera Alapítvány; Asociatia Horváth János Társaság;B.E.Z. Humanitas Ifjúsági és Kulturális Egyesület; Bándi Mária Kulturális Alapítvány; Barabás Miklós Céh; Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány; Bartók Béla Művelődési Ház Érmihályfalva-Bihar; Báthory István Alapítvány; Berde Mózes Alapítvány; Berekenye Ifjúsági Társaság; Besztercei MADISZ; Bethlen Egyesület; Bihar Megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség; Bihardiószeg Község Polgármesteri Hivatala; Bincisz; Bod Péter Alapítvány; Bogáncs - Zurboló Táncegyüttes; Borosjenői EMKE fiókszervezete; Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány; Botorka Művelődési Egyesület; Brassai Sámuel Elméleti Líceum Diáktanácsa; Brassói Magyar Diákszövetség; Brassói Magyar Diákszövetség - Erdészeti-vadászati Szakosztály; Búzavirág Egyesület; Buziásfürdői Református Egyházközösség;Csángó Ifjak Középloki Közössége; Cserey Farkas Társaság; Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület; Csernátoni Népfőiskola; Csíkdánfalvi Ifjúsági Szervezet; Csíkszentimrei Ifjúsági és Közművelődési Egyesület; Csíkszereda Polgármesteri Hivatala; Csiporkázó Játszóház Egyesület; Csorgó Fiatalok Szervezete; Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány;EMKE - Szilágysomlyói Magyar Ház; EMKE Aradi Szervezete; EMKE Besztercei Szervezete; EMKE Maros megyei szervezete; EMKE Partiumi Alelnöksége; EMT Marosvásárhelyi fiókszervezete; Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány; Erdélyi Disputa Egyesület; Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány; Erdélyi Magyar Írók Ligája; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület; Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság; Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság; Erdélyi Magyar Nőszervezetek Szövetsége; Erdélyi Múzeum - Egyesület ; Erdélyi Múzeum - Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya; Erdélyi Múzeum Egyesület gyergyószentmiklósi fiókszervezete; Erdővidék Egyesület; Érmellék Non Profit Egyesület; Érmihályfalva Városi Tanácsa; Ethnika Kulturális Alapítvány; Eufónia Kulturális Egyesület;Felsőbánya Műveltségszolgálat Alkotó és Előadó Alapítvány; Figura Társaság; Folk Koncert Alapítvány; Fotóművészetet Pártoló "Gyulai Ferenc" Egyesület; G. Egyesület; Gaál Mózes Közművelődési Egyesület; Genézius Társaság; Gericon Alapítvány Györgyfalva; Geszthy Ferenc Társaság; Guzsalyas Alapítvány; Gyermekfilharmónia Alapítvány; Gyimesfelsőloki Polgármesteri Hivatal;Hargita Megyei Alkotóközpont; Hargita Megyei Kulturális Központ; Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ; Hargita Visual Art; Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület; Háromszéki Táncegyüttes; Hébe Alapítvány; Helikon-Kemény János Alapítvány; Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány; Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság; Hollósy Simon Művelődési Egylet; Homo Ludens Alapítvány; Horváth István Alapítvány; Human Reform Alapítvány - Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesülete;Identitás Alapítvány; Ipp Art Társaság; Irkater Alapítvány; Kallós Zoltán Alapítvány; Kaplonyi Crescendo Egyesület; Kékiringó Alapítvány; Kis Küküllő Alapítvány; Kisperegi Református Egyházközség; Kolozsvári Unitárius Kollégium; Kós Károly Kulturális Egyesület; Kőhalmi Református Egyházközösség; Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület; Kriza János Néprajzi Társaság;Lajtha László Alapítvány; Lupényi Katolikus Egyházközösség - Lupényi Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége; MADISZ Bethlen; Magardici Bodurian Alapítvány; Magyarörmények Romániai Szövetsége; Makfalvi Wesselényi Művelődési Egylet; Manóház Egyesület; Maros - Mezőségi Református Egyházmegye; Maros Megyei Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség; Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség; Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem; Marosvásárhelyi Unitárius Egyházközösség; Medgyesi Unitárius Egyházközösség; Mérai Hagyományőrzők Egyesülete; Mikes Kelemen Líceum Alapítvány; Millenium Alapítvány; Minimum Party Társaság; Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület, az EMKE nagybányai szervezete; Moebius Egyesület; Monográfia Alapítvány; Mustármag Kairosz Egyesület; Nagy István Ifjúsági Kórusegyesület; Nagybányai Képzőművészeti és Kulturális Egyesület; Nagyenyedi Bethlen Gábor Alapítvány; Nagyváradi Ady Társaság; Nagyváradi Magyar Diákszövetség; Nyárádszeredai Polgármesteri Hivatal,Pentaton Művelődési Alapítvány; Percseni Általános Iskola; Petőfi Sándor Művelődési Egyesület; Pipacsok Néptáncegyüttes; Pro Juventute Szocio-Kulturális Egyesület; Pro Musica Zenei Alapítvány; Pro Régio Egyesület; Pro Sal Parajdi Soegyes-let; Pro Urbe Szék Alapítvány; Pro Zilah Egyesület, TERBETE néptánccsoport; Pro-Kisbács Egyesület;Rekettye Kulturális Egyesület; Reményik Sándor Kulturális Egyesület Felsővisó; Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány; Rika Kistérségi Egyesület; RMPSz Beszterce-Naszód megyei szervezete;Római Katolikus Plébánia ; Római Katolikus Plébánia Türkös; Romániai Magyar Dalosszövetség; Romániai Magyar Könyves Céh; Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete; Romániai Magyar Népművészeti Szövetség; Romániai Magyar Zenetársaság; Sapientia Varadiensis Alapítvány; Segesvári Miklós Pál Egylet; Spectator Alapítvány; Studium Academicum Alapítvány; Szászrégeni Református Egyház; Szászvárosi Református Egyházközség;Szatmárnémeti Kölcsei Kör; Szatmárnémeti Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége; Szebeni Magyar Ifjúsági Szervezet; Székelyudvarhelyi Művelődési Ház; Szent-Györgyi Albert Társaság; Szigligeti Jótékonysági és Kulturális Alapítvány; Szilágy Társaság - Zilah; Szilágyerkedi Református Egyházközösség; Szovátai városi múzeum; Szucsági Református Egyházközösség; Tacsi Református Egyházközösség; Tamási Áron Színház; Tasnád Közösségfejlesztéséért Civil Szervezet; Téka Művelődési Alapítvány; Temesvári Állami Csiky Gergely Színház; Temesvári Magyar Diákszervezet; Temesvári Magyar Nőszövetség; Tilos Alapítvány; Tonic Média Alapítvány; Tordaszentlászlói Református Egyházközség; Tövishát Kulturális Társaság; Tranzit Alapítvány; Udvarhelyi Fiatal Fórum; Udvarhelyszék Jövőéért Egyesület; Varadinum Kulturális Alapítvány; Végvárért Alapítvány; Venczel József Vallásszociológiai Intézet; Zichy-Horváth Egyesület, Vajdaszentivány; Zsil-völgyi Ifjúsági Konferencia; Zurboló Táncegyüttes;A Communitas Alapítvány Titkársága a pályázókat levélben értesíti a Szaktestület döntéséről és az elszámolási kritériumokról./Ülésezett a Communitas Alapítvány Művelődési Szaktestülete. = RMDSZ Tájékoztató. 2003. ápr. 15., 2439. sz./A lista ízelítőt nyújt a 2003-ban élő és működő alapítványok és egyesületek címjegyzékéből.

2003. szeptember 2.

Aug. 30-án a szilágycsehi Tövishát Kulturális Társaság titkára, Vida Katalin megnyitotta az évente megrendezett Tövisháti Napokat. A kétnaposra tervezett ünnepségen a II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc eseményei és a tájegység hagyományőrzése a főszereplő. A Rákóczi szabadságharc tövisháti és tágabb értelemben vett partiumi vonatkozásairól tartott előadást Dancsecz Mónika történelemtanár. Varga D. István, a Tövishát Kulturális Társaság elnöke előadása után többek között a Budapesten doktoráló szilágycsehi Fóris Mónika a désházi lakodalmas szokásokról beszélt. Az iskolások vetélkedője után az IPP ART képzőművészeti csoport ez évi táborának "termését" mutatták be. A nyolcezer lakosú Szilágycseh kisvárosnak mintegy fele magyar, 1997-től évente rendezik a Tövisháti Napokat nemcsak a város, hanem a három részre szakított tájegység magyarsága számára. Az ünnepség kapocs a Szatmár és Máramaros megyéhez kapcsolt tövisháti települések között. Évente átjárnak egymás ünnepeire. A Tövishát Társaság mellett létrehozták a Berkenye Ifjúsági Egyesületet is, így jobban tudtak pályázni az ifjúsági rendezvényekre. /Józsa László: Hetedik alkalommal szerveztek Tövisháti Napokat. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./

2004. szeptember 1.

Szilágycsehben nyolcadik alkalommal aug. 28–29-én tartották meg a Tövisháti Napokat. A Tövishát Kulturális Társaság vállalja a nemzeti anyagi és szellemi értékek megőrzését. A szűkebb tájegység – a Tövishát településeinek – szellemi hagyatékáról Mitruly Miklós folklórkutató értekezett. A rendezvény hagyománya szilágysági képzőművészek bemutatása. Idén a sarmasági Kiss Bálint amatőr festményeit állították ki. Az Ipp Art művészcsoport tagjainak az augusztusban Kárászteleken tartott táborozásán készült munkáit tekintette meg a közönség. A diákok vetélkedőjén Balassi Bálinttal foglalkoztak. /Fejér László: Tövisháti Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./

2005. március 1.

A Tövishát Kulturális Társaság tisztújító közgyűlését tartották meg február végén Zilahon. Közművelődési rendezvényeik közül kiemelkedik a Tövisháti Napok megszervezése, amelyeknek keretében tudományos előadásokra került sor. A Tövishát Kulturális Társaság újabb mandátummal ruházta fel a hét tagból álló kuratóriumot, amelynek elnöke Gyalay György /Szilágycseh/ lett, titkárává Vida Katalint újraválasztották. /Tövisháti tisztújítás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./

2005. augusztus 29.

Augusztus 27-én és 28-án a XI. Tövisháti Napok rendezvényei vonzották Szilágycsehen a művelődési házba a közönséget. A Tövisháti Kulturális Társaság kuratóriuma a József Attila centenárium záróünnepségének és a hagyományőrzés ünnepének szánta a rendezvényt. Fejér László újságíró, a Hepehupa folyóirat szerkesztője számba vette a Tövishát-kutatás eddigi eredményeit, Balázs Imre József adjunktus pedig a József Attiláról kialakult képet árnyalta. Délután a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád színjátszó csoport előadásán volt teltház. A hagyományőrző csoportok találkozóján közel 150 táncos mutatta be különböző tájegységek táncait, dalait. /Józsa László: XI. Tövisháti Napok. Ünnepségsorozat Szilágycsehben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./

2006. szeptember 25.

A Szilágyságban a legtöbb település évente megtartja falunapját, ezek közül mindenik valamiben különleges. Szilágysomlyón dr. Széman Péter, a Magyar Egészségügyi Társaság kárpát-medencei alelnöke a Báthory István fejedelemre való emlékezés mellett a szakmai továbbképzésre helyezte a hangsúlyt. Szilágysomlyó napján rangos orvostovábbképző zajlott 146 résztvevővel. A Magyar Egészségügyi Társasággal közösen szervezik már tizenhárom éve ezeket a konferenciákat. Nemcsak a testvértelepülések – Nyírbátor, Szarvas, Albertirsa – vezetői, de pedagógusai, orvosai is eljöttek. Albertirsa a néptáncosait is elhozta, majd a nyírbátori fúvószenekar és mazsorettcsoport szórakoztatta a várost. A magyar iskolában a pedagógusok tanácskoztak az oktatási reformról. Bevezetik a minőségbiztosítási rendszert, amely évente értékeli minden iskola eredményeit, ötévente pedig külső értékelés következik. A nap legfontosabb eseménye a Szilágysági Magyarok díszoklevelek átadása volt. Eddig tizenhárom év alatt 44 oklevelet osztottak ki. Most két post mortem díjat ítéltek oda a krasznai Pákai Ferenc és a szilágysomlyói dr. Farnas Géza hozzátartozóinak. Nagy Mihály történelemtanár helytörténeti kutatásaiért kapta a díjat. Vida Katalin szilágycsehi tanár kitüntetésével a Tövishát Kulturális Társaság titkáraként kifejtett közösségszervező tevékenységét értékelték. Papp Béla Szilágysomlyón tanított három évtizedet, most Magyarországon is csak Szilágysomlyóról ír. Sepsi József szobrász a Szilágyság több települése számára készített szobrokat. Legjelentősebb alkotásai Zsibó (Wesselényi szobor), Kraszna, Zilah, Sarmaság tereit díszítik. /Józsa László: XIV. Báthory Napok Szilágysomlyón. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./


lapozás: 1-13




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék